Szerző: telefonszam-tudakozo.hu
Dátum: 2014-11-21 07:48:35
Olvasási idő: 3 perc
Kategória: Közlekedés

Gépjárművek átírása

Ezek után jöhet az eredetiségvizsgálat, és ha ezek mind megvannak, akkor már intézhetjük az átírást is.

Az átíráshoz szükséges papírok

Az átíráshoz természetesen szükségesek a személyünket igazoló okmányok, emellett a gépjármű törzskönyve és az adás-vételi szerződés is. Ha cégautót akarunk átíratni, akkor egy kicsit más a helyzet. Ebben az esetben ugyanis a cégvezető intézheti személyesen az ügyet az okmányirodában. Ehhez szükséges a cégkivonat bemutatása valamint az aláírási címpéldány.

Emellett szükséges egy új forgalmi engedély és törzskönyv, amelyekre külön költségeink lesznek, ugyanis ezeknek darabja 6000 Ft, így összesen 12000 Ft költségre kell számítanunk.

Gépjármű átírási költségek

Az átírás költségei nem változtak a közelmúltban, és előreláthatólag a közeljövőben sem fognak. Ezt a gépjármű teljesítménye alapján szabják meg, néhány éve kilowattbeli teljesítmény alapján. Bár tudatában lehetünk a körülbelüli költségeknek, hiszen egy ideje nem változtak, ennek ellenére nem árt utánaszámolni, ugyanis felmerülhetnek olyan költségek, amelyekkel nem számoltunk. Ilyen lehet például az, hogy családon belüli átírás esetén is ugyanúgy kell eljárnunk, vagy az, hogy akár régi, akár új autóról legyen szó, nem változik az eljárás menete. Az autó korával kapcsolatban számításba kell azt is vennünk, hogy a költségek nem csak a teljesítménytől függnek, hanem az autó korától is.

Határidő a gépjármű áritatásakor

Az átírásnak is van egy határideje, amelyet fontos betartanunk, mint minden hivatalos eljárás esetén, különben a határidő túllépése bírsággal járhat. Ez a határidő 15 nap az átírás estében. Amennyiben túllépjük ezt a periódust, így is megkapjuk a forgalmi engedélyt, azonban – mivel szerepelünk a rendszerben, amely észleli a késést, és jelzi azt az illetékes szerveknek – büntetést szabnak ki ránk, amely a késedelem függvényében növekszik, és akár a százezer forintot is elérheti.

Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük az átírás során, akkor elkerülhetjük az esetleges problémákat, vagy akár a bírságokat is, amelyek bizony nem fognak jól.

Egy kis segítség

Ha előrelátóak szeretnénk lenni, vagy csak kíváncsiak vagyunk, hogy mennyibe kerülne ez a folyamat egy bizonyos gépjármű esetében, akkor segítséget találhatunk több internetes oldalon is, ahol különböző kalkulátorok kiszámítják a költségeket nekünk.

Tetszett? Osszd meg másokkal is!