Szerző: telefonszam-tudakozo.hu
Dátum: 2014-12-02 12:30:35
Olvasási idő: 3 perc
Kategória: Otthon

Temetés szabadkézzel ez a szociális temetés

Mikor elveszti valaki egy szerettét, a legutolsó dolog, amire gondolni szeretne, az a temetés, annak minden körülményével és anyagi terhelésével együtt. Mégis illendően el kell búcsúzni mindenkitől, még akkor is, ha ezt a zsebe semmiképp nem engedheti meg.

Mit tehet Ön ilyen helyzetben? Önmaga nem áshat sírt, mivel a föld beomolhat, és évszaktól függően változnak a körülmények, tehát erre jó lenne hozzáértő embereket fogadni. Ha ezt semmiképp nem teheti meg, és mindenképp magának kell kiásnia a sírt, arra is van megoldás, bár nehéz dolgokat kell véghezvinnie, hogy megfelelő módon temethesse el hozzátartozóját.

Hogyan történik a szociális temetés?

Szociális temetés. Akinek nincs elegendő anyagi háttere a temetés kifizetésére, igényelhet szociális temetést, viszont a szabályok ilyen esetben sokban eltérnek az eddigiektől, melyekkel nem árt tisztában lennünk.

A temetés helyszínéül a budapesti Új köztemető ad otthont, ahol tizenkétezer négyzetmétert szánnak erre a célra. Ezt a területet teljesen meg kell tisztítaniuk a fáktól, bokroktól, gyökerektől és az elhagyatott sírhelyektől. A régi sírhelyek alatt kapott csontokat kiszedik, és újratemetik a temetőben kisebb helyen, így létrehozva a szociális parcellát, melyen a nehéz anyagi körülmények közt élő emberek is eltemethetik hozzátartozóikat. Minden más temetőben is a fenntartónak kötelessége kijelölni szociális parcellákat az ilyen esetekre.

Morbid ez már idáig is, de ezután jön csak a java.

Aki igényeli a szociális támogatást, annak a helyi önkormányzat állapítja meg a jogosultságát, annak függvényében, hogy a családban mennyi az egy főre eső havi jövedelem. Ha megkapja az igényelt támogatást, az ott kapott papírokkal a köztemetőben dolgozókhoz kell fordulni, ahol majd részt kell venniük a gyászolóknak egy pár órás munkavédelmi előadáson. Ezen az előadáson elmondják, hogyan lehet balesetmentesen kiásni sírt, milyen mélyre kell ásni (2 méter hosszú, 1 méter széles, 1 méter mély).

Mindezek után a rokonok, barátok, hozzátartozók ásót ragadnak, és kiássák a sírt, melynek sarkai előre meg lesznek jelölve, s minden egyéb tudnivalóról már tájékozottak lesznek az előadás után. Természetesen a sírgödröt a temetés előtt leellenőrzik a temető dolgozói, hogy megfelelően van-e kiásva, s az ő jóváhagyásuk után kerülhet megrendezésre a szertartás.

A temetőn belül vállalniuk kell a sír vagy urna gépjármű nélküli szállítását is a sírhelyhez, majd annak visszahantolását is. Ezen kívül a mosdatás, öltöztetés is a rokonok, barátok feladata marad. Hamvasztás esetén az elhunyt személy lakhelyének megfelelő önkormányzat vállalja a hamvasztás költségeit.

Egy jelentés szerint évente körülbelül tizennégyezer ilyenszociális temetésre számítanak országszerte, tehát nem kevés embert érint ez az új rendelet.

Tetszett? Osszd meg másokkal is!